A gyülekezet története

Gyülekezetünk története
A Rákospalotai Egyházközség keletkezésének pontos dátumát nem ismerjük, annyi bizonyos, hogy az 1604-ben Vácott tartott egyházmegyei gyűlésen jelen volt egy név nélkül említett palotai lelkipásztor is, és az okmányokban felsorolt 21 egyházközség között ott szerepel Palota neve is.

Lelkészeit név szerint 1674-től ismerjük. Az első ismert lelkész Megyeri János volt, akit az ellenreformáció idején a pozsonyi vértörvényszék megidézett, de a török pasa nem engedte, hogy megjelenjen. Így menekült meg a haláltól, vagy a gályarabságtól. A 150 éves török uralom alól a községgel együtt a református egyház is megviselten került ki. Az 1700-as években azonban már a kis lélekszámú gyülekezet háborgattatás nélkül tarthatta meg istentiszteleteit.

Érdemes megemlékezni arról is, hogy a mostani Óvárosi gyülekezet kezdettől fogva hány helyen tartott istentiszteletet. Az első templom, amelyről feljegyzésünk és egy kis rajzunk is van, még a reformáció előtt épült. 1675-ben a váci katolikus püspök jelentést küldött Rómába egyházmegyéje vallási állapotáról, és azt írta, hogy Palotán nincsenek katolikusok, sem plébánia, de van kálvinista prédikátor. Tehát a templomot nyilván a reformátusok használták.
1700-ban már nincs meg ez a templom, az ellenreformáció dühöngése elpusztította. Ebben az időben, feljegyzések szerint valami nádszín alá jártak őseink istentiszteletre.

1781-ben II. József császár türelmi rendelete alapján új korszak virradt a palotai gyülekezetre is. Visszanyerte vallása szabadságát, s a 454 lelket számláló gyülekezet az 1718-ban épült faimaháza helyett 1786-ban kőből épített nagyobbat,(a mai Kossuth u.10 sz. alatti telken) amelyre 1804-ben tornyot is emelt, melyről 20 esztendővel későbbi feljegyzés maradt ránk; „Azt 1804. d. 1. oktober. Ezen Pest mellett való Palotai Reformata Sz. Ekklesiának érdemes Elöl-járói és Tagjai közönségesen, Isten dicsősége mellett való bizonyságtól indítatván, meg gondolták azt, hogy melly való és illendő legyen az Isten házát külső formájára nézve is más közönséges épületektől meg különböztetni: erre nézve egyetértvén mind eszeket, mind tehetségeket egyesített erővel építették a más fel jegyzett eszetendők a Templom mellé ezen tornyot, melly is Summáson a materiálók és mester emberek munkáját értvén ide nem számítván a magunk emberink fáradságát ’s napszámait került 1038 flor és 26 dén. Ezen Torony építtetésekor a meszünk elfogytán a Helységtől kértünk költsön 10 mérőt, a mellyet meg hozatván fizettünk érte 20 flor. Ugyan azon Toronyra ajtót tsináltattunk amelly összeséggel került 25 flor. 51 den. És így mindösszve a Torony állt. 1083 flor. 51 den.”

Szegénysége és gyakori lelkészváltozás következtében azonban nem fejlődött az egyházközség vallásszabadságának megfelelő arányban. Jelentősebb haladás csak 1860-tól kezdődött, amikor gróf Károlyi István földesúr ajándékként a négyszeresére emelte a régi lelkészi és tanítói földbirtokot. A templom tornya, mely a század elején épült 1864-re olyan állapotba került, hogy javítani kellett, e javítási munkálatokhoz kért segítséget a presbitérium Károlyi István gróftól, hogy a „folyamatban lévő Új Pesti sorfa vágásánál alkalmatosnak találandó öt darab fát […] használatunkra legkegyelmesebben engedélyezvén.” Az iskolával kapcsolatosan az 1869. április 14-ei presbiteri gyűlésen született döntés, ahol a presbiterek egyhangúlag döntöttek a felekezeti iskola további fenntartásáról. Néhány évvel későbbi presbiteri jegyzőkönyvi végzésből kiderül, hogy az iskola épülete olyan rossz állapotba került, hogy helyette újat kellett építeni 1874-ben. 1874-ben nagy buzgalommal újjáépítették és kibővítették a közel 90 éves templomot. Egyidejűleg orgonát állítottak a templomba, a toronyba pedig rövid időn belül 3 harangot és toronyórát helyeztek el. Ez a templom maradt 1941-ig, amikor helyette a jelenlegi épült. A régi templom melletti iskolát 1879-ben építette a gyülekezet és tartotta fenn egészen az 1950-évek kommunista államosításáig.

Egyébként a rákospalotai református egyház látta el az idők folyamán a budapesti, újpesti, káposztásmegyeri, rákosszentmihályi, pestújhelyi és dunakeszi - alagi református hívek lelki gondozását is. Ezek az egyházak később mindannyian önálló egyházközségekké fejlődtek.
Említést érdemel az 1914-18. évi első világháború alatti és az utána kialakult helyzete is egyházközségünknek. 1914 óta két lelkésze volt Rákospalotának. Az ófalusi résznek 1884-től id. Benkő István (1885. november 29-én iktattak be), míg az újfalusi részen lakó reformátusok lélekszám szerinti szaporodásuk és az öreg templomtól való távolságuk miatt 1914-ben megválasztották másodlelkésznek ifj. Benkő Istvánt.

1890. augusztus 31-ei gyűlésen vetették fel először a parókia épületének tarthatatlan állapotát, miszerint a falak vizesedtek és a lakás hasznos alapterülete is kicsinek bizonyult. A presbitérium úgy határozott, hogy új paplakot épített. A parókia építéssel kapcsolatban be kell látni, hogy nemcsak a lelkész számára, de a gyülekezet számára is meghatározóvá vált. A gyülekezet tagjai ugyanis, az építkezés folyamán megtanultak bánni tőkéjükkel, illetve földtulajdonaikkal, aminek a későbbi építkezések kapcsán sok hasznát vették. Az építkezés körülbelül három évig tartott. Az építkezéshez szükséges fedezetet a harangozói föld eladásából kívánták előteremteni, melyet az 1890. évi szeptember 14-én tartott presbiteri gyűlés hagyott jóvá. Az új parókiát 1893-ban át is adta a kivitelező, mely a szocialista típusú új lakótelep építéséig használtak a gyülekezet lelkipásztorai.

Id. Benkő halála után 1920 végén fia, ifj. Benkő István került az óvárosi gyülekezet élére.
1926-27. évben megépült a város által adományozott Régifóti úti telekre a gyülekezet akkori imaháza a hívek adományaiból.

Ezen a helyen tartották a szeretetvendégségeket, biblia- és hittanórákat és egyéb gyülekezeti alkalmakat. Benkő István felesége a gyülekezet fiataljai számára színházi darabokat tanított be, és ezeket is az imaházban adták elő. Igazán pezsgő gyülekezeti élet folyt.

Az egyházközség életében 1928-ban történt a harmadik generalis visitatio, melyet Ravasz László végzett el. Az egyházlátogatás a gyülekezeti élet minden területére kiterjedt. Részlet a jegyzőkönyvből: „Jegyzőkönyv - Készült a Dunamelléki Püspöki egyházlátogató bizottságnak a rákospalotai református egyházközségben 1928 évi szept. 28-án az egyházközség Presbytériumával együttesen tartott ülésen… Az egyházlátogatási kérdőpontok ismertetése után elnöklő Püspök a következőket állapítja meg: A rákospalotai egyház egykor anyagilag az Egyházkerület legvirágzóbb gyülekezetei közé tartozott. Miután a háború az egyháznak papírokban álló vagyonát tönkretette, ez a gazdagság eltünt. Kéri a presbytériumot, hogy azt az enyagi csapást tekintsék Isten figyelmeztetésének és igyekezzenek lélekben nagyok és gazdagok lenni. Ez a gazdagság az anyagi gazdagságot is pótolni fogja… A kérdőpontokban foglalt jelentésből, mely a maga egészében a gyülekezetnek sok reménységre feljogosító képét mutatja, különösen kiemeli azt az önkéntes pásztori munkát, mely a hívek között egyesületek egénybevétele nélkül olyan eredményes és amely vonatkozásában a Budapest-környéki gyülekezetek között a Rákospalota-i vezet. Elismerését fejezi kia lelkipásztornak a buzgóságáért és az egymást támogató barástságért amely közöttük él és elismerését a presbytériumnak, azért a megértésért és odaadó buzgóságért, amellyel a lelkészeknek minden nemes törekvését támogatják. A gyülekezet vezetőre és összes tagjaira Isten áldását kéri.”

Ifj. Benkő István hosszú szolgálati ideje alatt igyekezett erős közösséget építeni, fontos volt számára a gyülekezet szegényebb tagjainak sorsa, helyzetük javítása. Aktívan tevékenykedő Gyülekezeti Munkáskört hozott létre, akik betegeket látogattak, szegényeknek ruhát, élelmet gyűjtöttek és osztottak. Pestkörnyéki egyházmegye 1938-ban esperesnek választotta, s az volt 1955-ig. A II. világháború idején is megmutatkozott az üldözöttek iránti szeretete, saját házában zsidókat bújtatott, köztük a palotai Rabbit is. A gyülekezet presbitériumába közülük megkeresztelésük után többeket beválasztott, hogy így is menteni próbálja őket.
Gyülekezetünk két jeles lelkipásztoráról emlékezik meg a Benkő-telep és a Benkő István utca elnevezése Rákospalotán és Újpesten a Nyár utcai Benkő István ált. iskola és gimnázium is.

Templomépítés

Jelenlegi templomunk megépítést és a régi templom lebontását hosszú ideig tartó heves vita előzte meg. Az első elgondolás az volt, hogy ismételten a régi templomot bővítik ki, ám a tető megbontásakor derült ki, hogy mennyire rossz állapotban van. Nagyban segítette az új templom építését, hogy a város megvásárolta gyülekezetünktől a régi temetőt, valamint a gyülekezetnek ajándékozta a régi községháza telkét (Kossuth u.1.). A hívek többévi adománya és kétkezi munkája is nagyban hozzájárult az új templom elkészüléséhez, mely 1938-tól 1941-ig tartott. Az öreg templomból áthozták a szószéket, az orgonát, az úr asztalát és a padokat is, melyek most a karzaton találhatók, illetve 2 harang került át a régiek közül. Felszentelésre 1942 pünkösdjén, ünnepi istentisztelet keretében került sor. A palotai lányok ünnepi fehér népviseletbe öltözötten álltak sorfalat.

A rákospalotai egyházközség templomát Csaba Rezső tervezte. A templom terveivel és kivitelezésével kapcsolatban a Magyar Út-ban (1941. 12. szám) a következőket olvashatjuk: „Pestkörnyék egyik legnagyobb egyházközsége templomépítésre szánta el magát. A pályázaton első helyen beérkezett tervezőnek szívügye volt a magyar református templomstílus kialakítása. Az egyházközség lelkésze Angliában tanult s az angol-gót templomok emléke nosztalgiává sűrűsödött benne. Angliai fényképekkel, sajátkezű vázlatokkal befolyásolta a tervezőt, aki ellenállt, ameddig tudott, de a tizedik vázlattervnél már beadta a derekát. Így azután felépült a magyar főváros tövében, a magyar vallás egyházának gótikus temploma. Természetesen 1940-ben, Magyarországon, egy református egyházközség filléreiből gótikát csinálni nem lehet. Ehhez pénz, kő- és középkor szükséges. Ebből a templomból nem lehetett egyéb, mint fából vaskarika. A tervező meggyőződés és őszinte lelkesedés nélkül dolgozott a templomon évekig, s valahányszor ceruzát vett a kezébe meg kellett alkudnia meggyőződésével, építőművészeti hitvallásával. Megtehette volna azt is, hogy a megbízást visszaadja, de ugyanakkor pályaváltoztatásra is el kellett volna határoznia magát, - mert az építész mégis csak abból él, hogy épít.”

A háborúban Istenünk megőrizte a bombatámadásoktól templomunkat, pedig több is érte Rákospalotát sok polgári áldozattal. Benkő István változatlan elhivatottsággal vezette gyülekezetét a nehéz években is 1959-ben bekövetkezett haláláig, melyet egy szovjet katonai teherautó okozott, ami halálra gázolta.

1959 és 1972 között Fekete Lajos lelkipásztor állt a gyülekezet élén. Beosztott lelkésze Faragó Tibor végzett az ifjúság körében kiemelkedő szolgálatot.

1972-ben a gyülekezet egyhangú szavazással id. Simonfi Sándort választotta meg. Szolgálatával ismét fényes korszakát élte egyházközségünk. Lelkesen kereste fel a családokat, látogatva, hívogatva, vigasztalva a híveket. Mindenkivel megtalálta a hangot. Gyermekeknek, ifjaknak nyári tábort szervezett és vezetett feleségével, Emi nénivel. Fáradhatatlanul igyekezett azon, hogy a fiatalok életüket teljesen az Úrnak adják. Fiatalos lendülettel velük pingpongozott ifi órák előtt és után, mivel maga is hosszú időn át igazolt sportoló volt.

Lelki építkezés mellé fizikai munka is társult, mely a templombelső teljes festésével indult rögtön beiktatása után. Majd miután a 80-as évek elején Rákospalota legősibb utcájának egyik felét az akkori világi vezetés panel lakótelep építésének céljából lebontotta, az ott álló parókia helyett is újat kellett építeni. Így készült el templomunk mellett álló gyülekezeti ház és lelkészlakás. A régi imaház helyett ezen túl itt tartották a gyülekezeti alkalmakat.

Az ő szolgálati ideje alatt vált szükségessé az orgona felújítása és kibővítése is még 1992-ben. Szolgálatáról, igehirdetéseiről mindmáig és még sokáig Isten iránti hálával emlékeznek a gyülekezet tagjai. A XV. kerület vezetősége, szolgálata elismeréseként díszpolgárrá választotta.
1995-ben történt nyugdíjba vonulása után fia ifj. Simonfi Sándor került a gyülekezet élére. Édesapjától egy erős, szolgálatkész, anyagilag biztos alapon álló, rendezett gyülekezetett vehetett át. Mégis a lelki vezetésen és tápláláson túl rá is számos templom felújítási, korszerűsítési feladat megszervezése, vezetése várt. Kezdve a templomfűtés felújításán át a teljes templom tető és tornyok rendbehozataláig, a villamoshálózat- ablakok cseréjéig és ezután a templombelső átfestéséig. A toronyóránk is neki köszönhető, mert ő látta meg egy eredeti terven, hogy őseink szerettek volna órát az új templomra is, így kezdeményezésére ez is megvalósult.

A Budapest-északi Egyházmegye közgyűlése esperessé választotta meg és e tisztét 16 éven keresztül nagy odaadással és alapossággal látta el, mely azonban sok időt és energiát igényelt. Így a gyülekezetnek és a vezető lelkésznek is nagy szüksége mutatkozott egy jó beosztott lelkészre. Sokan váltották egymást, míg végül 2000-ben egy ifjú hölgy, Hekli Katalin személyében az Úr Isten egy jó szervezőképességű, empatikus, szeretetteljes, az Úr igéjét tisztán hirdető teológust irányított gyülekezetünkbe. Simonfi Sándor esperes bátran bízhatta rá a szolgálatokat.

Gyermek és ifjúsági munkát, 2-3 hetes nyári tábor levezetését, igehirdetést, hittanórákat. Ám az ifjú lelkipásztor új alkalmakat is meghonosított egyházközségünkben: baba-mama kör, házaspár bibliaóra, többnapos gyülekezeti kirándulás, gyülekezeti disznóvágás, ajándékkészítő alkalmak anyák napjára-karácsonyra, gyülekezeti főzőcskézős délutánok, női bibliaóra, gyerek farsang, csendes hétvégék.

Mindezen alkalmakat kettős céllal szervezte: Közösségben lenni Istennel és Jézus Krisztussal és testvéri közösségben lenni egymással. A sok szolgálati alkalomhoz más segítőtársak is érkeztek. Hajdú Bálint Kadosa és Koroknai-Tegez Ferenc lelkipásztorok szolgálataira is örömmel és hálás szívvel emlékezik a gyülekezet közössége.
Simonfi Sándor esperes lelkipásztor 2016 nyarán vonult nyugdíjba. Ősszel a gyülekezet teljes egyetértésben és egyhangúlag, Hekli Katalint választotta meg lelkipásztorául.

Az ő szolgálatának kezdete is felújítással indult. Az 1980-as évek elején épült gyülekezeti ház és parókia korszerűsítése, átalakítása vált szükségessé. A Régi fóti úti imaház tetőzetét is teljesen fel kellett újítani, mely épületünk zsinati irattárként funkcionál jó néhány esztendeje. A beosztott lelkészként megkezdett munkát-szolgálatot szeretettel és áldott lelkületű hittan oktatókkal és a néhány hónapja már jól beilleszkedett beosztott lelkésszel, Simon Emillel és a gyülekezet segítő tagjainak odaadó szolgálatával végzi.

Gyülekezetünkben évtizedek óta működik énekkar. Elhívatott, képzett énekkarvezetővel, mely ünnepi Istentiszteleteken, kórustalálkozókon magasztalja énekkel ég és föld Urát.
Isten iránti hálával tekintünk a múltba és Ő belé vetett hittel és reménységgel tekintünk a jövőbe! Hisszük, hogyha templomunkban és minden egyéb közösségi alkalmainkon az élő Ige hirdettetik és egyedül Istent és az Úr Jézust magasztalják a hívek, megmarad és gyarapszik Rákospalota-óvárosi Református egyházközségünk!

És a jelen… pillanatképei (néhány régi képpel együtt) megtalálhatók a galériában
http://www.rpovaros.hu/node/1568

Egyházközségünkben szolgált ismert prédikátorok-lelkipásztorok:
az 1605-ös váci zsinaton jelenlévő ismeretlen nevű „minister palotaensis”.
1673. Megyeri János, a pozsonyi vésztörvényszék elé megidézték, de a török pasa nem engedte el.
1700-ban a váci püspök feljegyzésében szereplő, de szintén ismeretlen lelkipásztor.
1701-1708 Kecskeméthy Bíró Mihály. Szoboszlón volt rektor, Palotáról Fótra ment.
1708-1712 Békési János. Tökről jött Palotára és itt nyoma vész.
1712-13-ban üresedésben volt a lelkipásztori állás.
1714-1722 Poroszlai György. Jött Tápióságról. Koháry György űzte el
1722-1726 Szecsei István
1726-1729 Dancsházi Nagy Sámuel. Jött Kecskéről, ment Apostagra.
1729-1734 Szilágyi B. István. Ment Tinnyére.
1734-1739 Szentpéteri Mihály, aki feleségestől itt temettetett el pestisben.
1739-1744 Veresmarti Lázi Ferenc. Jött Pócsmegyerről és ment Monorra.
1744-1756 Komáromi Ferenc. Jött Gyónról és ment Dömsödre.
1756-1766 Váczi István. Jött Pándról, ugyanoda visszament.
1766-1773 Giczei Fábián János. Úgy csapatott el, Vezsenybe ment.
1773-1783 Dukai Takács Ádám. Jött Alsónyékről, ment Kisváczra.
1783-ban Csehszombati János néhány hónapig volt itt.
1783-1788 Csontos Sámuel. Jött Gyónról, ment Csabdiba.
1788-1795 Méhes György. Jött Gyöngyösről és ment Vezsenybe.
1795-1801 Mester Mátyás. Jött Vezsenyből és meghalt Palotán.
1801-1811 Gyenise József. Jött Kiskunlacházáról, ment Tahitótfaluba.
1811-1823 Kosaras István. Jött Báthory Gábor püspök mellől, meghalt Palotán.
1823-1849 Nagykőrösi Varga József. Jött Nagypeterdről, meghalt Palotán kolerában.
1849-1854 Széless Lajos. A szabadságharcot, mint őrnagy küzdötte végig. Ment Pócsmegyerre.
1854-1884 Bálint József. Jött Dömsödről, meghalt Palotán.
1884-1920 id. Benkő István. Budapesti káplánságból jött.
1914-1959.júl.4. ifj. Benkő István. Budapesti káplánságból 1914.május 14-én Rákospalota-újvárosi másodlelkész, majd atyja halála után az óvárosban lelkipásztor.1938-1955 között a Pest környéki Egyházmegye esperese.
1959-1972 Fekete Lajos
1972-1995 id. Simonfi Sándor. Nyugállományba vonult, majd 1998-ban elhunyt.
1995-2016 Simonfi Sándor esperes. Nyugállományba vonult.
2016- Hekli Katalin

Tanítók nevei:
Szőke István, Kerepesi Mihály, Dömsödi Mihály, Tóth István, Sinka István, Kovács Sámuel, Földváry László, Kalmár Pál, Tóth János, Lipták György, Kontra Sándor, Molnár László, Orosz Pál, Tamáska Ábrahám, Nyikos János, Tóth Endre mellett segédtanítók: Melegh János, Balogh Sándor, Sipos Ambrus, Varga János. Valkó Ambrus, Janka Vilma, Kovács Zsigmond, Hajdu Ilona, Nyikos László, Horváth József, Benkő Berta, Iván István.

Ismert kántorok nevei:
Iván István, Hídvégi Csongor, Teleki Miklós, ifj. Tóth György, Szász Dániel, Porcsalmy Balázs, Bósza Balog Csenge Noémi

Ismert kórusvezetők nevei:
Hídvégi Csongor, Hídvéginé Kozáry Zsuzsa, Porcsalmy Balázs, Gémesi Boglárka, Bósza Balog Csenge Noémi

Református családok Rákospalotán a XVIII. században:
Bertók, Békési, Csánki, Csikós, Damásdi, Gáspár, Kodó, Páncél, Péter, Naszádi, Molnár, Szőcs Samu, Szőke, Tóth Samu, Vicsko Varga, Vakrác Varga, Ürméndi, Dohándsi Varga, Varga Samu

XIX. század folyamán települtek:
Bekó, Cselőtei, Csernik, Juhász, Kobza