Gyermekek

Engedjétek hozzám jőni a gyermekeket és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek országa. (Márk 10,14)

Hittanoktatás gyülekezetünkben jelenleg 6 csoportban folyik. Három a közeli óvodákban, kettő a gyülekezeti teremben korcsoportonkénti leosztással az iskolásoknak, és egy, a pénteki konfirmációi előkészítőn.
Ezen kívül vasárnaponként a templomi istentisztelettel párhuzamosan 10 órától, gyermek-istentiszteletet tartunk a gyülekezeti teremben.
Ezek a találkozások nem csak az egymással, hanem a Mindenség Urával való közösségről is beszélnek, lelket megvidámítóak.
Hittanórák
hétfő 16:30-17:15
csütörtök 16:30-17:15

Gyermek-istentisztelet
Minden vasárnap 10.00 órától

A hittanórákon túl számtalan találkozási lehetőség nyílik egyházközségünkben, ahol jól- és otthon érezhetik magukat a gyermekek.
Az adventi időszakban minden esztendőben tartunk koszorúkészítő délelőttöt és egy karácsonyi ajándékkészítő foglalkozást. A gyermekkarácsonyi ünnepség advent negyedik vasárnapjának délutánján kerül megrendezésre. December 24-én délután egy rövid betlehemesre hívjuk az érdeklődőket, hogy így hódoljunk az első karácsony éjszakán megszületett Istenfiú előtt.
A farsangi időszakban persze mi is jelmezekbe bújunk, egy vidám, örömteli délutánt töltve el.
Szolgálunk anyák napján, illetve a tanévzáró istentiszteleten. Immár esztendők óta egy családi nappal zárjuk az egyházi tanévet, a dunakeszi reptéren.
Mindazon gyermekeknek pedig, akik egész évben lelkesen és szorgalmasan vesznek részt a hittanoktatásban, és látogatják a gyülekezet alkalmait, az iskolai tanulmányok végeztével, nyári tábort szervezünk Balatonszemesen. Itt korcsoportokra osztva egy-egy héten át gazdagodhatunk Isten igéjével, s töltekezhetünk jókedvvel, szeretettel.
Álljon itt két élménybeszámoló a táborról:

A nyár fénypontja
Számomra minden év, minden nyár úgy telik, hogy rengeteg elfoglaltság közül válogathatok, szinte egy szabad hetem sincs, és sok alkalomról azért kell lemondanom, mert már így is túl van zsúfolva. Egy program azonban kiemelt szerepet kap évről-évre, semmit sem hagyok, hogy közbejöjjön. Ez a balatonszemesi tábor. Gyakran három hétig is eltart, így igazán tekintélyes részét foglalja el a szünidőnek.
Végigéltem, ahogy szépen váltották egymást a generációk. Amikor először láttam meg a Balaton azon vidékét, még egészen apró gyerek voltam, felnéztem az Ifire, akik vigyáztak ránk. Azóta mi lettünk az Ifi, akik fölöttünk voltak, már dolgoznak, és családjuk van. Nem igazán tehetik meg, hogy lejöjjenek, esetleg néha hétvégén ott vannak, és akkor mindig boldogan gondolnak az elmúlt gyerekkorra. Érzem ránk is ez a sor vár, és már látom egyes „kicsiken”, hogy milyen jó követőink lesznek.
Az első hét mindig a „nagyoké”, ilyenkor magunk közt vagyunk. Meghitt, és csendes, amikor meghittnek és csendesnek kell lennie, és felszabadult és harsány minden egyéb pillanatban.
Rengeteget beszélgetünk, sokan egy egész évnyi hiányt pótolnak be, hisz ritkán találkozunk, mert páran nem tudnak járni a közös alkalmakra, de ezek a beszélgetések valahogy többek, mint egy „kávéházi” társalgás. Nem-rég körvonalazódott rejtély ez számomra, de kétségkívül az Isten áldása adja a többletet. Innen mindenki úgy megy haza, hogy valamivel többet kapott, mintha csak egy egyszerű táborban járt volna. Megerősödnek a hitbeli szálak, csakúgy, mint a közösségiek.
Idén különlegességnek számított, hogy lent volt több idősebb bajtársunk is. Felemlegették régi emlékeiket, és átsegítettek olyan problémákon, amiket ők már átéltek. Mind nagyon jól érezték magukat, és erősen fogadkoztak, hogy jövőre is lejönnek. (Mi ebben csak támogatni tudjuk őket, és a többieket is, gyertek mindenképp!)
Említést érdemel még, egy viszonylag új, de annál kellemesebb szokás, hogy két lelkész felváltva tartja az áhítatokat, így sokat szélesedik a látókörünk, és áhítatokon kívül is sokat tudunk beszélgetni velük.
A második (és a harmadik) hét a kicsiké. Ilyenkor felügyelők vagyunk, vigyázunk rájuk, kísérjük és tanítjuk őket. Ez valahogy egész más. Hiába ugyanaz a tábor, ugyanazokkal az emberekkel, ugyanazokkal a jelmondatokkal, mégis összehasonlíthatatlan.
Hirtelen előttem villannak föl az emlékek, a képeken azonban a másik oldalon vagyok, én viszem a nyakamban a gyerekeket, én dobálom őket a vízben, és én szólok rájuk, ha át akarnak mászni a kerítésen. A felelősség érzése azonban nem esik rosszul, érzem, hogy szükség van rám, hogy számítanak rám. Igyekszem minden évben megfelelni ennek. Sajnos a mi segítségünk önmagában kevés lenne, ezért nagy örömöm, hogy minden évben több szülő lejön segíteni, az ő munkájukért nem lehetünk elég hálásak.
Idei újítás volt, hogy ifjúságunk egy-egy lelkesebb tagja rendszeresen áhítatot tartott egy csoportnak. Ez elmondásuk szerint nagyon nehéz volt, de legalább annyira üdítő, és felemelő. Ha valaki Isten igéjének magvait hinti, csak megerősítést, és örömöt kap érte, és lélekben gazdagodik.
A tábor épületére, azt hiszem jó szófordulat azt mondani, hogy csak a Szentlélek tartja egyben. Lassan ráférne egy renoválás. Miközben ezeket a sorokat írom összeszorul a szívem, hisz tudom, hogy ha felújítás lesz, rá se fogok ismerni az épületre, és már csak fényképeken tekinthetem meg gyermekkorom helyszíneit, de belátom, hogy szükség lenne rá, főleg, ha azt szeretném, hogy én is egyszer, dolgozó emberként, összekapargatott szabadságomat kihasználva keressem fel az aktuális fiatalságot és gyereksereget, amint fönt ülnek a padláson, és egy áhítatot hallgatnak.
Búcsúzóul hívom a gyülekezetet, hogy látogassanak meg minket nyáron, az sem baj, ha csak egy-egy napra, hogy ők is részesüljenek ebben a csodában, és örömben, hogy ők is megláthassanak egy részletet abból, ami nekem a nyár fénypontját jelenti.
Szeretettel és örömmel várunk mindenkit:
Jakus Gergely, a „Nagyifi” (fogadatlan) szószólója.

Első balatonszemesi táborélményünk
Palotán szinte mindenki hallott a szemesi táborról, ez volt az első jel, hogy valami nagyon különleges élményben lesz részünk, amiről a lázas készülődés közben is folyamatos megerősítéseket kaptam ismerőstől és ismeretlentől egyaránt.
Az utazás még ismerkedéssel telt, hisz sok táborozót nem ismertünk, illetve sok gyerekkel csak Istentiszteleten láttuk egymást, ott viszont a mélyebb megismerésre, barátságkötésre nem volt alkalom.
Gyermekeim is, Máté (5 és féléves) és Henrik (3 éves) hamar megtalálták a közös nyelvet, a szemesi állomásra érve már nem volt kérdés ki kinek a párja lesz a sétán.
Megérkeztünk a nyugalom szigetére, telefonon szokásunkhoz híven értesítettük a családot, hogy minden a legnagyobb rendben és utána kikapcsoltam a telefont – én, aki állandóan 0-24 órában készenlétben állok és elérhető vagyok –, és ez így is maradt a tábor idején a rohanó, állandó feszült mindennapok most átalakultak és egy igazi időutazás vette kezdetét.
Maga a történet, amiből kiindultunk, Gedeon útja mely történeten keresztül visszamentünk a lovagkorba másrészt egy személyes időutazáson is részt vettem, visszarepültem saját táborozásom idejére a tollasozáson, a ping-pong csatákon, társasjátékokon keresztül egészen a Balatonba történő ugrálásokig. Számomra, aki imádja a srácokat öröm, volt látni, hogy milyen harmónia van a gyerekek között például, az ahogy az ajándékokat izgatottan készítették, vagy ahogyan a képeslapok gyártásában nagy volt a közösségi szellem.
Nekünk az Angyal – Bárány játék volt a favorit, amelyben egymás nevét kihúzva lettek Báránykáink (persze titokban tartva). A hét alatt meglepetésekkel, ajándékokkal kellett kedveskedni a Báránykáinknak úgy, hogy nem mentünk vásárolni, mindent a szívünkből kellett kitalálni. A hét végén a tábortűz mellet, lelepleztük a „nagy” titkot.
A programok fantasztikus összeszedettséggel voltak felépítve, a forgatókönyv kivitelezésébe belefért a hajókirándulás, a fürdőzés, a kreatív munka, a szellemi agytorna és az egyedi nézetek kifejezhetősége is a gyerekek részéről. Annyi minden történt velünk, hogy első hallásra nehéz elképzelni, hogy fért bele minden mégis egy hétbe.
Mint minden jónak, a tábornak is közeledett a vége, a gyerekek sorban mondogatták egymás között, mikor a partról jöttünk fel a házhoz, hogy mennyire szeretnének még maradni, és a következő táborok helyett is inkább itt szeretnék tölteni a nyarat. A gyerekeim is nagyon élvezték, látszott rajtuk minden percet megélnek és tetszett a nagy Család, amibe kerültek.
A vonaton nagyon meleg volt és annak ellenére, hogy nagyon tartalmas volt a hét sikerült még a vonaton is együtt játszani.
Az utazás napjának reggelén kitaláltam, hogy zárásként már Budapesten elmegyünk, beülünk valahová és megbeszéljük mi az ami tetszett és mi legyen az amit megtartunk a mindennapjainkba a tábor pillanataiból.
Megbeszéltünk mindent, vacsoráztunk és elindultunk hazafelé a buszon ülve a melegben és a hosszú úttól kicsit elkókadva, egyszer csak (kb. 5 megállóval később) teljesen spontán Máté felém fordult és megkérdezte:
- Anya, mikor megyünk újra a táborba?
- Sajnos csak jövőre lesz lehetőség.
- És addig mennyit kell még aludni?
Számomra ez a kis párbeszéd mindent elárult és összegzett, mit éreznek és mit éltek meg a SZEMESI TÁBORBAN.
Szívből remélem, hogy jövőre, amíg kb. 360 napot kell még aludni, találkozhat a kis csapat, addig is építjük a kapcsolatokat a kisebb közösségekben és az Istentiszteleteken.
Budapest, 2011. július 18. Fülöp Gabriella, Máté és Henrik